Zsoltárok 31
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Benned, Örökkévaló, van menedékem, ne hagyj megszégyenülnöm soha, igazságoddal szabadíts meg engem!
Til Sangmesteren; en Psalme af David. Herre! jeg tror paa dig, lad mig ikke beskæmmes evindelig; udfri mig ved din Retfærdighed.
2 Hajlítsd hozzám füledet, ments meg hamar, légy nekem erösségem sziklájává, váram házává, hogy megsegíts engem.
Bøj dit Øre til mig, red mig hastelig; vær mig en fast Klippe, en sikker Borg til at frelse mig.
3 Mert szírtem és váram vagy, és neved kedvéért vezess és vezérelj engem.
Thi du er min Klippe og min Befæstning, og for dit Navns Skyld vil du lede mig og føre mig.
4 Kijuttatsz engem a hálóból, melyet elrejtettek számomra, mert te vagy erősségem.
Du vil udføre mig af Garnet, som de have skjult for mig; thi du er min Styrke.
5 Kezedre bízom lelkemet; megváltasz engem, Örökkévaló, igaz Isten!
I din Haand befaler jeg min Aand; du forløste mig, Herre, du sande Gud!
6 Gyűlölöm azokat, kik hamis hiábavalóságokat őriznek; én pedig az Örökkévalóban bízom.
Jeg hader dem, som tage Vare paa Løgnens Gøglebilleder; men paa Herren forlader jeg mig.
7 Hadd újjongok és örülök szeretetedben, a ki lát. tad nyomoromat, tudtál lelkem szorongásairól;
Jeg vil fryde mig og være glad ved din Miskundhed; thi du har set min Elendighed, du har kendt min Sjæleangest.
8 és nem szolgálta. ttál át ellenség kezébe, állitottad tágas helyre lábamat.
Du overantvordede mig ikke i Fjendens Haand; du lod mine Fødder staa paa et vidt Rum.
9 Kegyelmezz nekem, Örökkévaló, mert megszorultam, elsorvadt bosazúságtól szemem, lelkem és testem.
Herre! vær mig naadig, thi jeg er angest; hentæret af Sorg er mit Øje, min Sjæl og min Krop.
10 Mert bánatban fogyott el életem, éveim pedig sóhajtásban; elgyengült bűnömben erőm, esontjaim pedig elaorvadtak.
Thi mit Liv er svundet hen i Bedrøvelse og mine Aar i Suk; min Kraft er brudt for min Misgernings Skyld, og mine Ben ere hentørrede.
11 Mind a szorongatóim által gyalázottá lettem, szomszédaimnak nagyon, és rettegése meghittjeimnek; kik az utczán láttak, szöktek előlem.
Ved alle mine Fjender er jeg bleven til Spot, og det i rigt Maal for mine Naboer og til Forskrækkelse for mine Kyndinge; de, som saa mig udenfor, flyede fra mig.
12 El vagyok felejtve, mint a halott, a szívből, olyanná lettem, mint veszendő edény.
Jeg blev glemt, ude af Sinde som en død, jeg var som et Kar, der gaar tabt.
13 Mert hallottam sokaknak hiresztelését: Rémület köröskörül! Midőn tanakodnak ellenem egyaránt, lelkemet elragadni a szándékuk.
Thi jeg hørte manges Bagtalelse, der var Rædsel trindt omkring; idet de raadsloge sammen over mig, tænkte de at tage Livet af mig.
14 Én pedig benned biztam, Örökkévaló, azt mondtam: Istenem vagy.
Men jeg forlader mig paa dig, Herre! jeg sagde: Du er min Gud.
15 Kezedben éltemnek idői; ments meg engem ellenségeim kezéből és üldözőimtől.
Mine Tider ere i din Haand; red mig fra mine Fjenders Haand og fra dem, som forfølge mig.
16 Világíttasd arczodat szolgád fölött, segíts engem szeretetedben.
Lad dit Ansigt lyse over din Tjener; frels mig ved din Miskundhed.
17 Örökkévaló, ne hagyj megszégyenülnöm, mert hívtalak, szégyenüljenel; meg a gonoszok, enyészszenek el az alvilágba! (Sheol h7585)
Herre! lad mig ikke beskæmmes, thi jeg har kaldt paa dig; lad de ugudelige beskæmmes, lad dem tie i Dødsriget. (Sheol h7585)
18 Némuljanak meg a hazugaág ajkai, melyek daczosat beszélnek az igaz ellen, gőggel és gúnynyal.
Lad de falske Læber blive stumme, som tale frækt i Hovmod og Foragt imod den retfærdige.
19 Mily nagy a te jóságod, melyet tartogatsz tisztelőidnek, miveltél a benned menedéket keresőknek, a. z ember fiainak előtte.
Hvor stor er din Godhed, som du har gemt for dem, som dig frygte, hvilken du har udvist imod dem, som tro paa dig, for Menneskens Børn.
20 Elrejted őket arczod rejtekében, emberi fondorkodások elől, tartogated őket. sátorban nyelvek pörlése ellen.
Du vil skjule dem i dit Ansigts Skjul for Menneskers Sammensværgelser; du vil gemme dem i en Hytte for Tungers Kiv.
21 Áldva legyen az Örökkévaló, hogy csodásan mivelte szeretetét irántam, ostrom alatt levő városban.
Lovet være Herren! thi han har underligt bevist sin Miskundhed imod mig i en fast Stad.
22 Én pedig mondtam elhamarkodásomban: elszakíttattam szemeid elől; ámde hallottad könyörgésem szavát, mikor fohászkodtam hozzád.
Og jeg sagde, der jeg var forfærdet: Jeg er udryddet fra dine Øjne; men du hørte mine ydmyge Begæringers Røst, da jeg raabte til dig.
23 Szeressétek az Örökkévalót, jámborai ti mind! A hűségeseket megóvja az Örökkévaló és megfizet fölösen a göggel cselekvőnek.
Elsker Herren, alle hans hellige! Herren bevarer de trofaste og betaler i Overmaal ham, som øver Hovmod.
24 Legyetek erősek és bátorodjék szívetek; mind, a kik várakoztok az Örökkévalóra.
Værer frimodige, og han skal styrke eders Hjerte, alle I, som haabe paa Herren!
