Zsoltárok 2

1 Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

Varför larma hedningarna och tänka folken fåfänglighet?

2 összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

Jordens konungar resa sig upp, och furstarna rådslå med varandra, mot HERREN och hans smorde:

3 Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

"Låt oss slita sönder deras bojor och kasta deras band ifrån oss."

4 Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

Han som bor i himmelen ler, HERREN bespottar dem.

5 akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

Då talar han till dem i sin vrede, och i sin förgrymmelse förskräcker han dem:

6 Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

"Jag själv har insatt min konung på Sion, mitt heliga berg."

7 Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

Jag vill förtälja om vad beslutet är; HERREN sade till mig: "Du är min son, jag har i dag fött dig.

8 Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

Begär av mig, så skall jag giva dig hedningarna till arvedel och jordens ändar till egendom.

9 majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

Du skall sönderslå dem med järnspira, såsom lerkärl skall du krossa dem."

10 Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

Så kommen nu till förstånd, I konungar; låten varna eder, I domare på jorden.

11 szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

Tjänen HERREN med fruktan, och fröjden eder med bävan.

12 Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!

Hyllen sonen, så att han icke vredgas och I förgåns på eder väg; ty snart kunde hans vrede upptändas. Saliga äro alla de som taga sin tillflykt till honom.