Zsoltárok 2

1 Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

Zašto se bune narodi i plemena pomišljaju zaludne stvari?

2 összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

Ustaju carevi zemaljski, i knezovi se skupljaju na Gospoda i na pomazanika njegova.

3 Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

“Raskinimo sveze njihove i zbacimo sa sebe jaram njihov.”

4 Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

Onaj, što živi na nebesima, smije se, Gospod im se potsmijeva.

5 akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

Pa im govori u gnjevu svojem i jarošæu svojom zbunjuje ih:

6 Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

“Ja sam pomazao cara svojega na Sionu, na svetoj gori svojoj.”

7 Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

Kazaæu naredbu Gospodnju; on reèe meni: “ti si sin moj, ja te sad rodih.

8 Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

Išti u mene, i daæu ti narode u našljedstvo, i krajeve zemaljske tebi u državu.

9 majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

Udariæeš ih gvozdenom palicom; razbiæeš ih kao lonèarski sud.”

10 Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

Sad, carevi, orazumite se; nauèite se sudije zemaljske!

11 szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

Služite Gospodu sa strahom, i radujte se s trepetom.

12 Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!

Poštujte sina, da se ne razgnjevi, i vi ne izginete na putu svome; jer æe se gnjev njegov brzo razgorjeti. Blago svjema koji se u nj uzdaju!