Zsoltárok 2

1 Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

2 összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

3 Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

4 Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

5 akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

6 Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

7 Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

8 Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

9 majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

10 Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

11 szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

12 Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!