Zsoltárok 2

1 Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

Was toben denn die Heiden und schmieden eitle Pläne Nationen?

2 összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

Der Erde Könige verbünden sich, und Fürsten pflegen Rat, dem Herrn und dem, den er gesalbt, zum Trotz:

3 Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

"Auf! Laßt uns ihre Fesseln sprengen, ihr Joch abschütteln!"

4 Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

Der in dem Himmel thront, lacht ihrer; der Herr verspottet sie.

5 akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

Doch schließlich redet er in seinem Zorn mit ihnen; mit seinem Grimme schreckt er sie.

6 Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

"Ich selber habe meinen König eingesetzt zu Sion über meinen heiligen Berg." -

7 Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

Des Herrn Entschließung will ich künden; er sprach zu mir: "Du bist mein Sohn; ich habe heute dich gezeugt.

8 Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

So fordere von mir! Ich gebe Heidenvölker zum Besitze dir, der Erde Grenzen dir zum Eigentum.

9 majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

Zerschelle sie mit einem Eisenstocke, zerschmettere sie gleich irdenem Gefäß."

10 Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

Nun, Könige! Bedenkt es wohl! Erdenrichter, laßt euch warnen!

11 szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

In Ehrfurcht dient dem Herrn, und werft euch zitternd nieder!

12 Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!

Und huldigt ohne Falsch, daß er nicht zürne und ihr auf irrem Weg verderbet! Ein kleines nur, und schon entbrannt sein Zorn. Heil allen, die bei ihm sich bergen!