Zsoltárok 146

1 Hallelúja! Dícsérd, én lelkem, az Örökkévalót!

Halleluja! Min sjel, lov Herren!

2 Hadd dicsérem az Örökkévalót életemben, hadd zengek Istenemnek, a míg vagyok.

Jeg vil love Herren så lenge jeg lever; jeg vil lovsynge min Gud så lenge jeg er til.

3 Ne bízzatok nemesekben, ember fiában, kinek nincsen segedelme:

Sett ikke eders lit til fyrster, til et menneskebarn, hos hvem det ikke er frelse!

4 elszáll szelleme, visszatér földjéhez, azon a napon elvesznek szándékai.

Farer hans ånd ut, så vender han tilbake til sin jord; på den samme dag er det forbi med hans tankes råd.

5 Boldog, kinek Jákób Istene a segítsége, kinek reménye van az Örökkévalóban, az ő Istenében,

Salig er den hvis hjelp er Jakobs Gud, hvis håp står til Herren, hans Gud,

6 ki készítette az eget és földet, a tengert és mindazt, mi bennük van; a ki hűséget tart örökké,

som gjorde himmel og jord, havet og alt hvad i dem er, som er trofast til evig tid,

7 jogot szerez a zsaroltaknak, kenyeret ad az éhezőknek. Az Örökkévaló fölszabaditja a foglyokat;

som hjelper de undertrykte til deres rett, som gir de hungrige brød. Herren løser de bundne,

8 az Örökkévaló látókká teszi a vakokat; az Örökkévaló fölegyenesíti a görnyedteket; az Örökkévaló szereti az igazakat;

Herren åpner de blindes øine, Herren opreiser de nedbøiede, Herren elsker de rettferdige,

9 az Örökkévaló megőrzi a jövevényeket, az árvát és özvegyet föntartja – de a gonoszok útját elgörbíti.

Herren bevarer de fremmede; farløse og enker holder han oppe, men de ugudeliges vei gjør han kroket.

10 Az Örökkévaló király lesz örökké, Istened, oh Czión, nemzedékre meg nemzedékre! Hallelúja!

Herren skal være konge evindelig, din Gud, Sion, fra slekt til slekt. Halleluja!