Zsoltárok 144
1 Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.
Blagoslovljen bodi Gospod, moja moč, ki uči moje roke za vojno in moje prste za boj,
2 Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.
moja dobrota in moja trdnjava, moj visoki stolp in moj osvoboditelj, moj ščit in tisti, v katerega zaupam, ki moje ljudstvo podjarmlja pod mene.
3 Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?
Gospod, kaj je človek, da ti jemlješ spoznanje o njem! Ali človeški sin, da delaš obračun o njem!
4 Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.
Človek je podoben ničevosti, njegovi dnevi so kakor senca, ki mineva.
5 Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;
Upogni svoje nebo, oh Gospod in pridi dol, dotakni se gora in se bodo kadile.
6 hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.
Vrzi bliskanje in jih razkropi; izstreli svoje puščice in jih uniči.
7 Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;
Pošlji svojo roko od zgoraj, odstrani me in osvobodi me iz velikih vodá, pred roko tujih otrok,
8 kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,
čigar usta govorijo prazne reči in je njihova desnica desnica neresnice.
9 Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.
Zapel ti bom novo pesem, oh Bog, na plunko in glasbilo desetih strun ti bom prepeval hvalnice.
10 Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:
On je, ki kraljem daje rešitev duš, ki osvobaja Davida, svojega služabnika, pred škodljivim mečem.
11 ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;
Reši me in osvobodi me pred roko tujih otrok, katerih usta govorijo prazne reči in je njihova desnica desnica neresnice,
12 A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;
da bodo naši sinovi lahko kakor sadike odrasle v svoji mladosti, da bodo naše hčere kakor vogalni kamni, pološčeni po podobnosti palače,
13 csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;
da bodo naše kašče lahko polne, nudeč vse vrste zalog, da lahko naše ovce na naših ulicah skotijo tisoče in deset tisoče,
14 ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:
da bodo naši voli lahko močni za delo, da ne bo vloma niti izginjanja, da na naših ulicah ne bo pritoževanja.
15 boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!
Srečno je tisto ljudstvo, ki je v takšni zadevi, da, srečno je tisto ljudstvo, čigar Bog je Gospod.
