< Zsoltárok 144 >
1 Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.
Dávidé. Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.
2 Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.
Jóltevőm és megoltalmazóm, mentőváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: ő veti alám népemet.
3 Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?
Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?
4 Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.
Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.
5 Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;
Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6 hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.
Lövelj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.
7 Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;
Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből;
8 kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,
A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.
9 Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.
Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;
10 Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:
Ki segítséget ád a királyoknak, s megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától.
11 ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;
Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezéből, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.
12 A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;
Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.
13 csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;
Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.
14 ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:
Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.
15 boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!
Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene.