Zsoltárok 144
1 Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.
By David. Blessed [is] Jehovah my rock, who is teaching My hands for war, my fingers for battle.
2 Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.
My kind one, and my bulwark, My tower, and my deliverer, My shield, and in whom I have trusted, Who is subduing my people under me!
3 Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?
Jehovah, what [is] man that Thou knowest him? Son of man, that Thou esteemest him?
4 Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.
Man to vanity hath been like, His days [are] as a shadow passing by.
5 Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;
Jehovah, incline Thy heavens and come down, Strike against mountains, and they smoke.
6 hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.
Send forth lightning, and scatter them, Send forth Thine arrows, and trouble them,
7 Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;
Send forth Thy hand from on high, Free me, and deliver me from many waters, From the hand of sons of a stranger,
8 kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,
Because their mouth hath spoken vanity, And their right hand [is] a right hand of falsehood.
9 Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.
O God, a new song I sing to Thee, On a psaltery of ten strings I sing praise to Thee.
10 Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:
Who is giving deliverance to kings, Who is freeing David His servant from the sword of evil.
11 ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;
Free me, and deliver me From the hand of sons of a stranger, Because their mouth hath spoken vanity, And their right hand [is] a right hand of falsehood,
12 A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;
Because our sons [are] as plants, Becoming great in their youth, Our daughters as hewn stones, Polished — the likeness of a palace,
13 csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;
Our garners [are] full, bringing out from kind to kind, Our flocks are bringing forth thousands, Ten thousands in our out-places,
14 ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:
Our oxen are carrying, there is no breach, And there is no outgoing, And there is no crying in our broad places.
15 boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!
O the happiness of the people that is thus, O the happiness of the people whose God [is] Jehovah!
