Zsoltárok 144

1 Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

(Af David.) Lovet være HERREN, min Klippe, som oplærer mine hænder til Strid mine Fingre til Krig,

2 Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.

min Miskundhed og min Fæstning, min Klippeborg, min Frelser, mit Skjold og den, jeg lider på, som underlægger mig Folkeslag!

3 Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

HERRE, hvad er et Menneske, at du kendes ved det, et Menneskebarn, at du agter på ham?

4 Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

Mennesket er som et Åndepust, dets Dage som svindende Skygge.

5 Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

HERRE, sænk din Himmel, stig ned og rør ved Bjergene, så at de ryger;

6 hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

slyng Lynene ud og adsplit Fjenderne, send dine Pile og indjag dem Rædsel;

7 Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

udræk din Hånd fra det høje, fri og frels mig fra store Vande,

8 kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

fra fremmedes Hånd, de, hvis Mund taler Løgn, hvis højre er Løgnehånd.

9 Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

Gud, jeg vil synge dig en ny Sang, lege for dig på tistrenget Harpe,

10 Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

du, som giver Konger Sejr og udfrier David, din Tjener.

11 ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

Fri mig fra det onde Sværd, frels mig fra fremmedes Hånd, de, hvis Mund taler Løgn, hvis højre er Løgnehånd.

12 A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

I Ungdommen er vore Sønner som højvoksne Planter, vore Døtre er som Søjler, udhugget i Tempelstil;

13 csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

vore Forrådskamre er fulde, de yder Forråd på, Forråd, vore Hjorde føder Tusinder, Titusinder på vore Marker,

14 ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

fede er vore Okser; intet Murbrud, ingen Udvandring, ingen Skrigen på Torvene.

15 boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!

Saligt det Folk, der er således stedt, saligt det Folk, hvis Gud er HERREN!