Zsoltárok 144
1 Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.
Lovet være Herren, min Klippe! han, som lærer mine Hænder til Striden, mine Fingre til Krigen,
2 Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.
han, som er Miskundhed imod mig og min Befæstning, min faste Borg og min Befrier, mit Skjold og den, paa hvem jeg har forladt mig; han, som tvinger mit Folk under mig.
3 Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?
Herre! hvad er et Menneske, at du kendes ved ham? et Menneskes Barn, at du agter paa ham?
4 Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.
Mennesket er ligt et Aandepust, hans Dage ere som en Skygge, der farer forbi.
5 Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;
Herre! bøj dine Himle og far ned, rør ved Bjergene, saa at de ryge.
6 hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.
Lad Lynet lyne og adspred dem, udskyd dine Pile og forfærd dem!
7 Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;
Udræk dine Hænder fra det høje, udfri mig og red mig af de store Vande, af de fremmedes Haand,
8 kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,
hvis Mund taler Falskhed, og hvis højre Haand er Løgnens højre Haand.
9 Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.
Gud! jeg vil synge dig en ny Sang, jeg vil synge Psalmer for dig til Psalteren med ti Strenge,
10 Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:
ham, som giver Konger Frelse, som udriver sin Tjener David fra det grumme Sværd!
11 ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;
Udfri mig og red mig af de fremmedes Haand, hvis Mund taler Falskhed, og hvis højre Haand er Løgnens højre Haand,
12 A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;
at vore Sønner maa være som Planter, der ere komne til Frodighed i deres Ungdom; vore Døtre som Hjørnepiller, der ere udhuggede efter Templets Stil;
13 csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;
at vore Forraadskamre maa være fulde, at de kunne frembyde baade det ene og det andet Slags; at vore Faar kunne føde tusinde, ja, ti Tusinde paa vore Gader;
14 ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:
at vore Øksne maa være kraftige, at der intet Brud og ingen Afgang maa være, ej heller Klagemaal paa vore Gader.
15 boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!
Saligt er det Folk, som det gaar saaledes; saligt er det Folk, hvis Gud Herren er!
