Zsoltárok 142

1 Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

Maschil of David; a prayer when he was in the cave. I cried to the LORD with my voice; with my voice to the LORD I made my supplication.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

I poured out my complaint before him; I showed before him my trouble.

3 Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

When my spirit was overwhelmed within me, then thou knewest my path. In the way in which I walked have they privily laid a snare for me.

4 Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

I looked on [my] right hand, and beheld, but [there was] no man that would know me: refuge failed me; no man cared for my soul.

5 Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

I cried to thee, O LORD: I said, Thou [art] my refuge [and] my portion in the land of the living.

6 Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

Attend to my cry; for I am brought very low: deliver me from my persecutors; for they are stronger than I.

7 Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.

Bring my soul out of prison, that I may praise thy name: the righteous shall encompass me; for thou wilt deal bountifully with me.