Zsoltárok 142

1 Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

[A Psalm] of instruction for David, when he was in the cave, —a Prayer. I cried to the Lord with my voice; with my voice I made supplication to the Lord.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

I will pour out before him my supplication: I will declare before him mine affliction.

3 Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

When my spirit was fainting within me, then you knew my paths; in the very way wherein I was walking, they hid a snare for me.

4 Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

I looked on [my] right hand, and behold, for there was none that noticed me; refuge failed me; and there was none that cared for my soul.

5 Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

I cried to you, O Lord, and said, You are my hope, my portion in the land of the living.

6 Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

Attend to my supplication, for I am brought very low; deliver me from them that persecute me; for they are stronger than I.

7 Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.

Bring my soul out of prison, that I may give thanks to your name, O Lord; the righteous shall wait for me, until you recompense me.