Zsoltárok 142

1 Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

I cried unto the LORD with my voice; with my voice unto the LORD did I make my supplication.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

I poured out my complaint before him; I showed before him my trouble.

3 Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

When my spirit was overwhelmed within me, then you knew my path. In the way wherein I walked have they privately laid a snare for me.

4 Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

I looked on my right hand, and beheld, but there was no man that would know me: refuge failed me; no man cared for my soul.

5 Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

I cried unto you, O LORD: I said, You are my refuge and my portion in the land of the living.

6 Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

Attend unto my cry; for I am brought very low: deliver me from my persecutors; for they are stronger than I.

7 Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.

Bring my soul out of prison, that I may praise your name: the righteous shall compass me about; for you shall deal bountifully with me.