Zsoltárok 142

1 Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

A maskil of David, when he was in the cave. A prayer. I call out to the Lord for help; pleading with the Lord for mercy.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

I pour out my complaints before him; I tell him what's troubling me.

3 Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

When I'm totally discouraged, you know the direction I should take. But whichever way I go, people set traps for me.

4 Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

I look to my right for someone to support me—but no one pays me any attention. There's no safe place for me—no one cares about me at all.

5 Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

I cry out to you, Lord, for help, saying, “You are the one who keeps me safe; you are all I need in life.

6 Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

Please listen to my sad cry, for I'm feeling very low. Please save me from those who are after me, for they're too strong for me.

7 Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.

Release me from my prison so I can praise you for the person you are! Those who live right will gather round me because you have treated me so well.”