Zsoltárok 142

1 Oktató dal Dávidtól, midőn a barlangban volt. Ima. Hangommal az Örökkévalóhoz kiáltok, hangommal az Örökkévalóhoz könyörgök.

An instruction of David; when he was in the cave: a prayer. I cry unto Jehovah with my voice: with my voice unto Jehovah do I make supplication.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, szorultságomat elmondom előtte.

I pour out my plaint before him; I shew before him my trouble.

3 Midőn elborul bennem szellemem – hisz te ismered ösvényemet – az úton, melyen járok, tőrt rejtettek el nekem.

When my spirit was overwhelmed within me, then thou knewest my path. In the way wherein I walked have they hidden a snare for me.

4 Tekints jobbra s nézd: nincs senkim, a ki ismerne; menekvés elveszett előlem, nincs ki lelkemmel törődnék.

Look on the right hand and see; there is no man that knoweth me: refuge hath failed me; no man careth for my soul.

5 Kiáltottam hozzád, Örökkévaló, azt mondtam: te vagy menedékem, osztályrészem az élők országában.

I cried unto thee, Jehovah; I said, Thou art my refuge, my portion in the land of the living.

6 Figyelj fohászomra, mert megfogytam nagyon, ments meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam!

Attend unto my cry, for I am brought very low; deliver me from my persecutors, for they are stronger than I.

7 Hozd ki a börtönből lelkemet, hogy magasztalja nevedet, velem ékeskednek az igazak, midőn jót végzel rajtam.

Bring my soul out of prison, that I may celebrate thy name. The righteous shall surround me, because thou dealest bountifully with me.