Zsoltárok 14

1 A karmesternek. Dávidtól. Azt mondta az aljas a szívében: Nincs Isten! Elvetemedtek, utálatosat cselekedtek; nincs, ki jót tenne.

Til sangmesteren; av David. Dåren sier i sitt hjerte: Det er ikke nogen Gud. Onde, vederstyggelige er deres gjerninger; det er ingen som gjør godt.

2 Az Örökkévaló az égből tekintett le az emberfiakra, hogy lássa, van-e eszes, a ki Istent keresi.

Herren skuer ned fra himmelen på menneskenes barn for å se om det er nogen forstandig, nogen som søker Gud.

3 Mind elpártolt, egyaránt megromlottak; nincs, ki jót tenne, nincs egy sem.

De er alle avveket, alle tilsammen fordervet; det er ingen som gjør godt, enn ikke én.

4 Nemde megtudják mind, a. kik jogtalanságot cselekszenek, kik népemet eszik, a mint kenyeret esznek, az Örökkévalót nem szólították!

Sanser de da ikke, alle de som gjør urett, som eter mitt folk, likesom de eter brød? På Herren kaller de ikke.

5 Ott rettegve rettegtek, mert Isten az igaz nemzedék mellett van.

Da forferdes de såre; for Gud er med den rettferdige slekt.

6 A szegénynek tanácsát megszégyeníthetitek; bízony, az Örökkévaló neki menedéke!

Gjør bare den elendiges råd til skamme! For Herren er hans tilflukt.

7 Vajha eljönne Cziónból Izraél segítsége; mikor az Örökkévaló visszahozza népének foglyait, vigadjon Jákób, örüljön Izraél.

O, at der fra Sion må komme frelse for Israel! Når Herren gjør ende på sitt folks fangenskap, da skal Jakob fryde sig, Israel glede sig.