Zsoltárok 14

1 A karmesternek. Dávidtól. Azt mondta az aljas a szívében: Nincs Isten! Elvetemedtek, utálatosat cselekedtek; nincs, ki jót tenne.

Til Sangmesteren; af David. En Daare siger i sit Hjerte: Der er ingen Gud; fordærvelig, vederstyggelig er deres Gerning; der er ingen, som gør godt.

2 Az Örökkévaló az égből tekintett le az emberfiakra, hogy lássa, van-e eszes, a ki Istent keresi.

Herren saa ned fra Himmelen paa Menneskens Børn, at se, om der var nogen forstandig, nogen, som søgte Gud.

3 Mind elpártolt, egyaránt megromlottak; nincs, ki jót tenne, nincs egy sem.

De ere alle afvegne, de ere fordærvede til Hobe; der er ingen, som gør godt, end ikke een.

4 Nemde megtudják mind, a. kik jogtalanságot cselekszenek, kik népemet eszik, a mint kenyeret esznek, az Örökkévalót nem szólították!

Have de ikke kendt det, alle de, som gøre Uret, som æde mit Folk, som de aade Brød? de kaldte ikke paa Herren.

5 Ott rettegve rettegtek, mert Isten az igaz nemzedék mellett van.

Den Gang frygtede de saare, fordi Gud var med den retfærdiges Slægt.

6 A szegénynek tanácsát megszégyeníthetitek; bízony, az Örökkévaló neki menedéke!

Gører kun den elendiges Raad til Skamme; thi Herren er hans Tilflugt.

7 Vajha eljönne Cziónból Izraél segítsége; mikor az Örökkévaló visszahozza népének foglyait, vigadjon Jákób, örüljön Izraél.

Gid der fra Zion kom Frelse for Israel! Naar Herren tilbagefører sit fangne Folk, da skal Jakob fryde sig, Israel glæde sig.