Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
Oh Gospod, preiskal si me in me spoznal.
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Poznaš moje sedanje in moje vstajanje, moje misli razumeš daleč stran.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Obdajaš mojo pot in moje leganje in seznanjen si z vsemi mojimi potmi.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
Kajti besede ni na mojem jeziku, toda, glej, oh Gospod, ti jo popolnoma poznaš.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Obdajaš me zadaj in spredaj in name polagaš svojo roko.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Takšno spoznanje je prečudovito zame, visoko je, ne morem ga doseči.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Kam naj grem pred tvojim duhom? Ali kam naj pobegnem pred tvojo prisotnostjo?
Če se povzpnem v nebesa, si tam; če si svojo posteljo pripravim v peklu, glej, si tam. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Če vzamem peruti jutra in prebivam v najbolj oddaljenih krajih morja,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
celo tam me bo tvoja roka vodila in tvoja desnica me bo držala.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Če rečem: »Zagotovo me bo pokrila tema, celo noč bo svetloba okoli mene.«
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
Da, tema se ne skriva pred teboj, toda noč sije kakor dan; tema in svetloba, obe sta ti podobni.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
Kajti v last si si vzel mojo notranjost, pokril si me v maternici moje matere.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Hvalil te bom, kajti jaz sem strašljivo in izvrstno narejen. Čudovita so tvoja dela in to moja duša resnično dobro ve.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Moja snov ni bila skrita pred teboj, ko sem bil narejen na skrivnem in nenavadno izdelan v najnižjih delih zemlje.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Tvoje oči so videle mojo snov, čeprav je bila nepopolna in v tvoji knjigi so bili zapisani vsi moji udje, ki so bili oblikovani v vztrajanju, medtem ko ni bilo še nobenega izmed njih.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Kako dragocene so mi tudi tvoje misli, oh Bog! Kako velik je njihov seštevek!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Če bi jih preštel, jih je po številu več kakor peska. Ko se zbudim, sem še vedno s teboj.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
Zagotovo boš ubil zlobnega, oh Bog, zato odidite od mene, vi krvoločni ljudje.
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
Kajti zlobno govorijo zoper tebe in tvoji sovražniki zaman jemljejo tvoje ime.
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Ali ne sovražim tistih, oh Gospod, ki sovražijo tebe? Mar nisem užaloščen s tistimi, ki se dvigujejo zoper tebe?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Sovražim jih s popolnim sovraštvom, štejem jih [za] svoje sovražnike.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Preišči me, oh Bog in spoznaj moje srce; preizkusi me in spoznaj moje misli.
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
Poglej ali je v meni kakršnakoli zlobna pot in vodi me po večni poti.
