Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
Til songmeisteren; av David; ein salme. Herre, du ransakar meg og kjenner meg.
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Um eg sit eller stend upp, so veit du det, du skynar min tanke langan veg.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Mi gonga og lega røyner du ut, og alle mine vegar kjenner du grant.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
For det er inkje ord på mi tunga - sjå, Herre, du kjenner det alt til fullnads.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Bak og framme held du ikring meg, og du legg di hand på meg.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Slik kunnskap er meg for underleg, han er for høg, eg kann ikkje greida honom.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Kvar skal eg fara frå din ande, og kvar skal eg fly ifrå ditt andlit?
For eg upp til himmelen, so er du der, og reidde eg seng i helheimen, sjå, der er du og. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Tek eg vengjerne til morgonroden, slo eg meg ned ved ytste havet,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
di hand vilde leida meg ogso der, og di høgre hand vilde halda meg fast.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Og sagde eg: «Myrker løyne meg, og ljoset verte natt ikringum meg, »
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
so vilde ikkje heller myrkret gjera noko myrkt for deg, og natti vilde vera ljos som dagen, myrkret vilde vera som ljoset.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
For du hev skapt mine nyro, du hev verka meg i morsliv.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Eg takkar deg, av di eg er laga på øgjeleg underfull vis; underfulle er dine verk, og mi sjæl veit det so vel.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Mine bein var ikkje dulde for deg då eg vart laga i løynd, då eg med kunst vart verka djupt i jordi.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Då eg var eit foster, såg dine augo meg, og i di bok vart dei alle uppskrivne, dei dagar som vart fastsette, då ikkje ein av deim var komen.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Og kor dyre dine tankar er for meg, du Gud, kor store summarne er av deim!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Vil eg telja deim, so er dei fleire enn sand; eg vaknar, og endå er eg hjå deg.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
Gud, gjev du vilde drepa den ugudlege! og de, blodfuse menner, vik burt frå meg -
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
dei som nemner deg med fulskap, brukar ditt namn til lygn - dine fiendar!
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Skulde eg ikkje, Herre, hata deim som hatar deg, og styggjast ved deim som stend deg imot?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Med det sterkaste hatet hatar eg deim, fiendar er dei for meg.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Ransaka meg, Gud, og kjenn mitt hjarta! Prøv meg og kjenn mine tankar!
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
Og sjå um eg er på veg til pinsla, og leid meg på æveleg veg!
