Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
Til sangmesteren; av David; en salme. Herre, du ransaker mig og kjenner mig.
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Enten jeg sitter, eller jeg står op, da vet du det; du forstår min tanke langt fra.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Min sti og mitt leie gransker du ut, og du kjenner grant alle mine veier.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
For det er ikke et ord på min tunge - se, Herre, du vet det alt sammen.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Bakfra og forfra omgir du mig, og du legger din hånd på mig.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Å forstå dette er mig for underlig, det er for høit, jeg makter det ikke.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Hvor skal jeg gå fra din Ånd, og hvor skal jeg fly fra ditt åsyn?
Farer jeg op til himmelen så er du der, og vil jeg rede mitt leie i dødsriket, se, da er du der. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Tar jeg morgenrødens vinger, og vil jeg bo ved havets ytterste grense,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
så fører også der din hånd mig, og din høire hånd holder mig fast.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Og sier jeg: Mørket skjule mig, og lyset omkring mig bli natt -
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
så gjør heller ikke mørket det for mørkt for dig, og natten lyser som dagen, mørket er som lyset.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
For du har skapt mine nyrer, du virket mig i min mors liv.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Jeg priser dig fordi jeg er virket på forferdelig underfull vis; underfulle er dine gjerninger, og min sjel kjenner det såre vel.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Mine ben var ikke skjult for dig da jeg blev virket i lønndom, da jeg blev kunstig virket i jordens dyp.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Da jeg bare var foster, så dine øine mig, og i din bok blev de alle opskrevet de dager som blev fastsatt da ikke en av dem var kommet.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Hvor vektige dine tanker er for mig, Gud, hvor store deres summer!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Vil jeg telle dem, så er de flere enn sand; jeg våkner op, og jeg er ennu hos dig.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
Gud, gid du vilde drepe den ugudelige, og I blodtørstige menn, vik fra mig -
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
de som nevner ditt navn til å fremme onde råd, som bruker det til løgn, dine fiender!
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Skulde jeg ikke hate dem som hater dig, Herre, og avsky dem som reiser sig imot dig?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Jeg hater dem med et fullkomment hat; de er mine fiender.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Ransak mig, Gud, og kjenn mitt hjerte! Prøv mig og kjenn mine mangehånde tanker,
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
og se om jeg er på fortapelsens vei, og led mig på evighetens vei!
