< Zsoltárok 139 >

1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
8 Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!

< Zsoltárok 139 >