Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
Au chef des chantres. De David. Psaume. Éternel! Tu me sondes et tu me connais,
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Tu sais quand je m’assieds et quand je me lève, Tu pénètres de loin ma pensée;
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Tu sais quand je marche et quand je me couche, Et tu pénètres toutes mes voies.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
Car la parole n’est pas sur ma langue, Que déjà, ô Éternel! Tu la connais entièrement.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Tu m’entoures par derrière et par devant, Et tu mets ta main sur moi.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Une science aussi merveilleuse est au-dessus de ma portée, Elle est trop élevée pour que je puisse la saisir.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Où irais-je loin de ton esprit, Et où fuirais-je loin de ta face?
Si je monte aux cieux, tu y es; Si je me couche au séjour des morts, t’y voilà. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Si je prends les ailes de l’aurore, Et que j’aille habiter à l’extrémité de la mer,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
Là aussi ta main me conduira, Et ta droite me saisira.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Si je dis: Au moins les ténèbres me couvriront, La nuit devient lumière autour de moi;
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
Même les ténèbres ne sont pas obscures pour toi, La nuit brille comme le jour, Et les ténèbres comme la lumière.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
C’est toi qui as formé mes reins, Qui m’as tissé dans le sein de ma mère.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Je te loue de ce que je suis une créature si merveilleuse. Tes œuvres sont admirables, Et mon âme le reconnaît bien.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Mon corps n’était point caché devant toi, Lorsque j’ai été fait dans un lieu secret, Tissé dans les profondeurs de la terre.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Quand je n’étais qu’une masse informe, tes yeux me voyaient; Et sur ton livre étaient tous inscrits Les jours qui m’étaient destinés, Avant qu’aucun d’eux existât.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Que tes pensées, ô Dieu, me semblent impénétrables! Que le nombre en est grand!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Si je les compte, elles sont plus nombreuses que les grains de sable. Je m’éveille, et je suis encore avec toi.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
O Dieu, puisses-tu faire mourir le méchant! Hommes de sang, éloignez-vous de moi!
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
Ils parlent de toi d’une manière criminelle, Ils prennent ton nom pour mentir, eux, tes ennemis!
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Éternel, n’aurais-je pas de la haine pour ceux qui te haïssent, Du dégoût pour ceux qui s’élèvent contre toi?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Je les hais d’une parfaite haine; Ils sont pour moi des ennemis.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Sonde-moi, ô Dieu, et connais mon cœur! Éprouve-moi, et connais mes pensées!
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
Regarde si je suis sur une mauvaise voie, Et conduis-moi sur la voie de l’éternité!
