Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
David ƒe ha na hɛnɔ la. O! Yehowa, èdzro menye, eye nènyam.
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
Ènya nye anyinɔnɔ kple nye tsitretsitsi, eye nènya nye susuwo tso adzɔge ke.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Ènya nye godoɣi kple nye anyimlɔɣi, ale nènya nye mɔwo katã nyuie.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
O! Yehowa, hafi nya aɖe nava nye aɖe dzi la, ènya nya la katã xoxo.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Ètsɔm ɖe tome, le megbe kple ŋgɔ siaa, eye nèɖo wò asi dzinye.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Nunya sia wɔ nuku nam akpa, nyemate ŋu aɖo afi ma o, elabena ekɔkɔ nam akpa.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Afi ka madzo le wò Gbɔgbɔ la gbɔ ayi? Afi ka masi atso wò ŋkume ayi?
Ne meyi dziƒo la, èle afi ma, ne meɖo nye mlɔƒe ɖe gogloƒewo hã la, èle afi ma. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
Ne medzo yi yame le fɔŋli ƒe aʋalawo dzi, ne meyi ɖanɔ atsiaƒu ƒe mlɔenu ke hã la,
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
wò asi akplɔm, eye wò nuɖusi além ɖe asi sesĩe.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
Ne megblɔ be, “Vavã, viviti la ana maɣla, eye kekeli azu zã aƒo xlãm” la,
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
viviti la gɔ̃ hã mado blukɔ na wò o, zã aklẽ na wò abe ŋkeke ene, elabena viviti le na wò abe kekeli ene.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
Elabena wòe wɔ nye ememe ke; eye nèlém ƒo ƒu ɖe danye ƒe dɔ me.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
Mekafu wò, elabena èwɔm ŋɔdzitɔe kple nukutɔe. Wò dɔwɔwɔwo nye nukunu, menya esia nyuie.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Nye ameti blibo la, mele ɣaɣla ɖe wò o, esi nèwɔm le ɣaɣlaƒe. Esi wolɔ̃m ɖe wo nɔewo me le anyigba ƒe gogloƒe la,
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
wò ŋkuwo kpɔ ale si menye ʋukɔe. Ŋkeke siwo katã woɖo nam la, woŋlɔ wo ɖe wò agbalẽ me hafi ŋkeke gbãtɔ dze egɔme.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
O! Mawu, wò susuwo xɔ asi nam ŋutɔ! Wò susuwo sɔ gbɔ loo!
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
Ne mebe maxlẽ wo la, woasɔ gbɔ wu ke. Ne menyɔ tso alɔ̃ me la, megale gbɔwò ko.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
O! Mawu, negbe ɖe nàtsrɔ̃ ame vɔ̃ɖiwo hafi! Mite ɖa le gbɔnye, mi hlɔ̃dolawo!
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
Woƒoa nu tso ŋutiwò kple susu baɖa, wò futɔwo wɔa wò ŋkɔ ŋu dɔ yakayaka.
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
O! Yehowa, ɖe nyemelé fu ame siwo lé fu wò, eye menyɔ ŋu ame siwo tso ɖe ŋuwò oa?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Fuléle koe le asinye na wo, eye mebu wo nye ketɔwoe.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
Dzro menye, o Mawu, eye nànya nye dzi; dom kpɔ, eye nànya nye susu si tsi dzodzodzoe.
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
Kpɔe ɖa be mɔtatra aɖe le menye hã, eye nàkplɔm to mɔ mavɔtɔ la dzi.
