Zsoltárok 139
1 A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
`To victorie, the salm of Dauith. Lord, thou hast preued me, and hast knowe me;
2 Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
thou hast knowe my sitting, and my rising ayen.
3 Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
Thou hast vndirstonde my thouytis fro fer; thou hast enquerid my path and my corde.
4 mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
And thou hast bifor seien alle my weies; for no word is in my tunge.
5 Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
Lo! Lord, thou hast knowe alle thingis, the laste thingis and elde; thou hast formed me, and hast set thin hond on me.
6 Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
Thi kunnyng is maad wondirful of me; it is coumfortid, and Y schal not mowe to it.
7 Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Whidir schal Y go fro thi spirit; and whider schal Y fle fro thi face?
If Y schal stie in to heuene, thou art there; if Y schal go doun to helle, thou art present. (Sheol h7585)
9 Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
If Y schal take my fetheris ful eerli; and schal dwelle in the last partis of the see.
10 ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
And sotheli thider thin hond schal leede me forth; and thi riyt hond schal holde me.
11 Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
And Y seide, In hap derknessis schulen defoule me; and the nyyt is my liytnyng in my delicis.
12 a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
For whi derknessis schulen not be maad derk fro thee, aud the niyt schal be liytned as the dai; as the derknessis therof, so and the liyt therof.
13 Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
For thou haddist in possessioun my reines; thou tokist me vp fro the wombe of my modir.
14 Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
I schal knouleche to thee, for thou art magnefied dreedfuli; thi werkis ben wondirful, and my soule schal knouleche ful miche.
15 Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
Mi boon, which thou madist in priuete, is not hyd fro thee; and my substaunce in the lower partis of erthe.
16 Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
Thin iyen sien myn vnperfit thing, and alle men schulen be writun in thi book; daies schulen be formed, and no man is in tho.
17 Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
Forsothe, God, thi frendis ben maad onourable ful myche to me; the princeheed of hem is coumfortid ful myche.
18 Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
I schal noumbre hem, and thei schulen be multiplied aboue grauel; Y roos vp, and yit Y am with thee.
19 Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
For thou, God, schalt slee synneris; ye menquelleris, bowe awei fro me.
20 Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
For ye seien in thouyt; Take thei her citees in vanite.
21 Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
Lord, whether Y hatide not hem that hatiden thee; and Y failide on thin enemyes?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
Bi perfite haterede Y hatide hem; thei weren maad enemyes to me.
23 Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
God, preue thou me, and knowe thou myn herte; axe thou me, and knowe thou my pathis.
24 S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
And se thou, if weie of wickidnesse is in me; and lede thou me forth in euerlastinge wei.
