< Zsoltárok 137 >

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.
Por los ríos de Babilonia estábamos sentados, llorando al recuerdo de Sion,
2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.
Colgando nuestros instrumentos de música en los árboles junto al agua.
3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!
Porque allí los que nos tomaron prisioneros solicitaron una canción; y aquellos que nos quitaron todo lo que teníamos nos dieron órdenes de alegrarnos, diciendo: Danos una de las canciones de Sión.
4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?
¿Cómo podemos dar la canción del Señor en una tierra extraña?
5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!
Si no guardo tu memoria, oh Jerusalén, no dejes que mi mano derecha guarde el recuerdo de su arte.
6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!
Si te dejo salir de mis pensamientos, y si no pongo a Jerusalén antes de mi mayor alegría, que mi lengua se fije en el paladar.
7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!
Oh Señor, ten en cuenta contra los hijos de Edom el día de Jerusalén; como dijeron, destruyela. destrúyela incluso hasta su base.
8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!
¡Oh, hija de Babilonia, cuyo destino es la destrucción! Feliz es el hombre que te hace lo que nos has hecho.
9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!
Feliz es el hombre que toma a tus pequeños, aplastándolos contra las rocas.

< Zsoltárok 137 >