Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Junto a los ríos de Babilonia nos sentábamos y llorábamos Cuando recordábamos a Sion. Sobre los sauces, en medio de ella,

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Colgábamos nuestras arpas.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

Porque allí nuestros cautivadores nos pedían cantos, Y nuestros atormentadores, alegría: ¡Cántennos alguno de los cantos de Sion!

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

¿Cómo podemos cantar el canto de Yavé en tierra extranjera?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Si me olvido de Ti, oh Jerusalén, Que mi mano derecha pierda su destreza.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Que mi lengua se pegue a mi paladar Si no te recuerdo, Si no exalto a Jerusalén por encima de mi mayor gozo.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Recuerda, oh Yavé, contra los hijos de Edom El día de Jerusalén, quienes dijeron: Arrásenla. Arrásenla, arrásenla hasta sus mismos cimientos

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Oh hija de Babilonia, la devastadora. ¡Dichoso el que te pague Por el mal que nos hiciste!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

¡Dichoso el que agarre a tus pequeños Y los estrelle contra la peña!