Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Cuando nos sentábamos a orillas de los ríos de Babilonia, llorábamos al recordar a Sión.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Colgábamos nuestras arpas en los sauces.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

Porque aquellos que nos habían llevado cautivos nos pedían canciones, nuestros opresores nos pedían que cantáramos cánticos alegres de Jerusalén.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Pero, ¿Cómo podríamos cantar una canción dedicada al Señor en tierras paganas?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Si llegara a olvidar a Jerusalén, que mi diestra olvide cómo tocar;

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Si no llego a recordarte y si no considero a Jerusalén mi gran alegría, que mi lengua se pegue al techo de mi boca.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Señor, recuerda lo que el pueblo de Edom hizo el día que Jerusalén cayó, ellos dijeron “¡Destrúyanla! ¡Destrúyanla hasta los cimientos!”

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Hija de Babilonia, ¡serás destruida! ¡Dichoso el que haga pagar lo que nos hiciste, el que haga contigo lo que hiciste a nosotros!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

¡Dichoso el que agarre a tus pequeños y los estrelle contra las rocas!