Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Na vodama Vavilonskim sjeðasmo i plakasmo opominjuæi se Siona.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

O vrbama sred njega vješasmo harfe svoje.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

Ondje iskahu koji nas zarobiše da pjevamo, i koji nas oboriše da se veselimo: “pjevajte nam pjesmu Sionsku.”

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Kako æemo pjevati pjesmu Gospodnju u zemlji tuðoj?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Ako zaboravim tebe, Jerusalime, neka me zaboravi desnica moja.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Neka prione jezik moj za usta moja, ako tebe ne uspamtim, ako ne uzdržim Jerusalima svrh veselja svojega.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Napomeni, Gospode, sinovima Edomovijem dan Jerusalimski, kad govoriše: raskopajte, raskopajte ga do temelja.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Kæeri Vavilonska, krvnico, blago onome ko ti plati za djelo koje si nama uèinila!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Blago onome koji uzme i razbije djecu tvoju o kamen.