Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Pie Bābeles upēm, tur mēs sēdējām un raudājām, kad pieminējām Ciānu.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Savas kokles tur pakārām vītolos.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

Jo mūsu aizvedēji cietumā tur no mums prasīja dziesmas un mūsu spaidītāji līksmību: Dziediet mums dziesmu no Ciānas.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Kā mēs varētu dziedāt Tā Kunga dziesmu svešā zemē?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Ja es tevi aizmirstu, Jeruzāleme, tad lai mana labā roka top aizmirsta.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Mana mēle lai pielīp pie mana zoda, ja es tevi nepieminu, ja es nepaceļu Jeruzālemi par savu vislielāko prieku.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Kungs, piemini Jeruzālemes dienu Edoma bērniem, kas sacīja: Nopostiet, nopostiet to līdz pat viņas pamatiem.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Tu posta pilna Bābeles meita, svētīgs ir, kas tev atmaksā, kā tu mums esi darījusi;

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Svētīgs būs, kas tavus jaunos bērnus sagrābs un tos satrieks pie akmens.