Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Là presso i fiumi di Babilonia, sedevamo ed anche piangevamo ricordandoci di Sion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Ai salici delle sponde avevamo appese le nostre cetre.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

Poiché là quelli che ci avevan menati in cattività ci chiedevano dei canti, quelli che ci predavano, delle canzoni d’allegrezza, dicendo: Cantateci delle canzoni di Sion!

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Come potremmo noi cantare le canzoni dell’Eterno in terra straniera?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Se io ti dimentico, o Gerusalemme, dimentichi la mia destra le sue funzioni,

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

resti la mia lingua attaccata al palato se io non mi ricordo di te, se non metto Gerusalemme al disopra d’ogni mia allegrezza.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Ricordati, o Eterno, dei figliuoli di Edom, che nel giorno di Gerusalemme dicevano: Spianatela, spianatela, fin dalle fondamenta!

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O figliuola di Babilonia, che devi esser distrutta, beati chi ti darà la retribuzione del male che ci hai fatto!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Beato chi piglierà i tuoi piccoli bambini e li sbatterà contro la roccia!