Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Sur les bords des fleuves de Babel nous étions assis, et nous pleurions en pensant à Sion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Aux saules de la contrée nous suspendîmes nos harpes;

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

car là nos vainqueurs nous demandaient des chants, et nos oppresseurs, de joyeux, cantiques: « Chantez-nous [disaient-ils] des hymnes de Sion! »

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Comment chanter les hymnes de l'Éternel sur une terre étrangère?…

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Si je t'oublie, Jérusalem, que ma droite m'oublie!

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Que ma langue s'attache à mon palais, si de toi, Jérusalem, je perds le souvenir si je ne mets pas Jérusalem au-dessus de la première de mes joies!

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Éternel, garde aux enfants d'Edom la mémoire de la journée de Jérusalem! Alors ils disaient: « Rasez! rasez jusqu'à ses fondements! »

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Fille de Babel, qui nous as saccagés, heureux qui te rendra tout ce que tu nous as fait!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Heureux qui saisira, et écrasera tes enfants sur le roc!