Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Sur les bords des fleuves de Babylone, Nous étions assis et nous pleurions, En nous souvenant de Sion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Aux saules de la contrée Nous avions suspendu nos harpes.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

Là, nos vainqueurs nous demandaient des chants, Et nos oppresseurs de la joie: Chantez-nous quelques-uns des cantiques de Sion!

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Comment chanterions-nous les cantiques de l’Éternel Sur une terre étrangère?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Si je t’oublie, Jérusalem, Que ma droite m’oublie!

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Que ma langue s’attache à mon palais, Si je ne me souviens de toi, Si je ne fais de Jérusalem Le principal sujet de ma joie!

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Éternel, souviens-toi des enfants d’Édom, Qui, dans la journée de Jérusalem, Disaient: Rasez, rasez Jusqu’à ses fondements!

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Fille de Babylone, la dévastée, Heureux qui te rend la pareille, Le mal que tu nous as fait!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Heureux qui saisit tes enfants, Et les écrase sur le roc!