Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By the rivers of Babylon, there we sat down. Yes, we wept, when we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

On the willows in that land, we hung up our harps.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For there, those who led us captive asked us for songs. Those who tormented us demanded songs of joy: “Sing us one of the songs of Zion!”

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How can we sing the LORD’s song in a foreign land?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget you, Jerusalem, let my right hand forget its skill.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Let my tongue stick to the roof of my mouth if I don’t remember you, if I don’t prefer Jerusalem above my chief joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, LORD, against the children of Edom in the day of Jerusalem, who said, “Raze it! Raze it even to its foundation!”

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Daughter of Babylon, doomed to destruction, he will be happy who repays you, as you have done to us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Happy shall he be, who takes and dashes your little ones against the rock.