Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By the rivers of Babylon, there, we sat down, yea we wept—when we remembered Zion:

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Upon the willows—in the midst thereof, hanged we our lyres:

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For, there, our captors asked of us words of song, and our plunderers—gladness, —Sing us of the songs of Zion!

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How shall we sing the song of Yahweh, on a foreign soil?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget thee, O Jerusalem, Let my right-hand forget:

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Let my tongue cleave to the roof of my mouth, if I do not remember thee! if I do not lift up Jerusalem above the head of mine own gladness.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, O Yahweh, against the sons of Edom, the day of Jerusalem, —how they continued to say—Overthrow! Overthrow! unto the foundation within it.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O ruined daughter of Babylon, —how happy the man who shall repay thee thy dealing, wherewith thou didst deal with us!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

How happy the man who shall snatch away and dash thy children against the crag.