Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By rivers of Babylon—There we sat, Indeed, we wept when we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

We hung our harps on willows in its midst.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For there our captors asked us the words of a song, And our spoilers—joy: “Sing to us of a song of Zion.”

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How do we sing the song of YHWH, On the land of a stranger?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget you, O Jerusalem, my right hand forgets!

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

My tongue cleaves to my palate, If I do not remember you, If I do not exalt Jerusalem above my chief joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, YHWH, for the sons of Edom, The day of Jerusalem, Those saying, “Raze, raze to its foundation!”

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O daughter of Babylon, O destroyed one, O the blessedness of him who repays to you your deed, That you have done to us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

O the blessedness of him who seizes, and has dashed your sucklings on the rock!