Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By the rivers of Babylon, there we sat, and we also wept when we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Upon the willows in her midst had we hung up our harps.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For there our captors demanded of us the words of song; and those that mocked us, joy, [saying, ] Sing for us one of the songs of Zion.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How should we sing the song of the Lord on the soil of the stranger?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget thee, O Jerusalem, may my right hand forget—.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

May my tongue cleave to my palate if I do not remember thee: if I recall not Jerusalem at the head of my joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, O Lord, unto the children of Edom the day of Jerusalem; who said, Raze it, raze it, even to her very foundation.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O daughter of Babylon, who art wasted: happy he, that repayeth thee thy recompense for what thou hast done to us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Happy he, that seizeth and dasheth thy babes against the rock.