Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

For David, [a Psalm] of Jeremias. By the rivers of Babylon, there we sat; and wept when we remembered Sion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

We hung our harps on the willows in the midst of it.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For there they that had taken us captive asked of us the words of a song; and they that had carried us away [asked] a hymn, [saying], Sing us [one] of the songs of Sion.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How should we sing the Lord's song in a strange land?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget you, O Jerusalem, let my right hand forget [its skill].

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

May my tongue cleave to my throat, if I do not remember you; if I do not prefer Jerusalem as the chief of my joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, O Lord, the children of Edom in the day of Jerusalem; who said, Rase [it], rase [it], even to its foundations.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Wretched daughter of Babylon! blessed [shall he be] who shall reward you as you have rewarded us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Blessed [shall he be] who shall seize and dash your infants against the rock.