Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

When we sat down by the rivers of Babylon we wept as we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

We hung up our harps on the willow trees.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For those who had taken us captive asked us for a song—our tormentors wanted us to sing a happy song from Jerusalem.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

But how could we sing a song dedicated to the Lord in a pagan land?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget Jerusalem, may my right hand forget how to play;

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

May my tongue stick to the roof of my mouth if I don't remember you—if I don't consider Jerusalem my greatest joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Lord, please remember what the people of Edom did on the day Jerusalem fell, the ones who said “Tear it down! Destroy it down to its foundations!”

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Daughter of Babylon, you will be destroyed! Happy is the one who pays you back, who does to you what you did to us!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Happy is the one who grabs your children and smashes them against the rocks!