Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By the rivers of Babylon we sat and wept when we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

There on the willows we hung our harps,

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

for there our captors requested a song; our tormentors demanded songs of joy: “Sing us a song of Zion.”

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How can we sing a song of the LORD in a foreign land?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget you, O Jerusalem, may my right hand cease to function.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

May my tongue cling to the roof of my mouth if I do not remember you, if I do not exalt Jerusalem as my greatest joy!

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, O LORD, the sons of Edom on the day Jerusalem fell: “Destroy it,” they said, “tear it down to its foundations!”

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O Daughter of Babylon, doomed to destruction, blessed is he who repays you as you have done to us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Blessed is he who seizes your infants and dashes them against the rocks.