Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

By the rivers of Babylon, there we sat down, yea, we wept when we remembered Zion.

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

Upon the willows in the midst of it we hung up our harps.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

For there those who led us captive required of us songs, and those who wasted us, mirth, saying, Sing for us one of the songs of Zion.

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

How shall we sing Jehovah's song in a foreign land?

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand forget.

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Let my tongue cling to the roof of my mouth, if I do not remember thee, if I do not prefer Jerusalem above my chief joy.

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Remember, O Jehovah, the day of Jerusalem against the sons of Edom, who said, Raze it, raze it, even to the foundation thereof.

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

O daughter of Babylon, who is to be destroyed, happy shall he be who rewards thee as thou have served us.

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Happy shall he be who takes and dashes thy little ones against the rock.