Zsoltárok 137

1 Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

Na obali rijeka babilonskih sjeđasmo i plakasmo spominjući se Siona;

2 A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

o vrbe naokolo harfe svoje bijasmo povješali.

3 Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

I tada naši tamničari zaiskaše od nas da pjevamo, porobljivači naši zaiskaše da se veselimo: “Pjevajte nam pjesmu sionsku!”

4 Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

Kako da pjesmu Jahvinu pjevamo u zemlji tuđinskoj!

5 Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

Nek' se osuši desnica moja, Jeruzaleme, ako tebe zaboravim!

6 Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

Nek' mi se jezik za nepce prilijepi ako spomen tvoj smetnem ja ikada, ako ne stavim Jeruzalem vrh svake radosti svoje!

7 Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

Ne zaboravi, Jahve, sinovima Edoma kako su u dan kobni Jeruzalemov vikali oni: “Rušite! Srušite ga do temelja!”

8 Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

Kćeri babilonska, pustošiteljice, blažen koji ti vrati milo za drago za sva zla što si nam ih nanijela!

9 Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!

Blažen koji zgrabi i smrska o stijenu tvoju dojenčad!