Zsoltárok 132
1 Zarándoklás éneke. Emlékezzél meg, Örökkévaló, Dávid számára mind az ő sanyargásáról.
Gospod, spomni se Davida in vseh njegovih stisk,
2 Aki megesküdött az Örökkévalónak; fogadást tett Jákób hatalmasának:
kako je prisegel Gospodu in se zaobljubil mogočnemu Jakobovemu Bogu:
3 nem megyek be házam sátrába, nem szállok föl ágyam nyoszolyájára,
»Zagotovo ne bom prišel v šotorsko svetišče svoje hiše niti šel gor v svojo posteljo,
4 nem engedek álmot szemeimnek, szempilláimnak szendergést,
svojim očem ne bom dal spanja ali dremanja svojim vekam,
5 mígnem találok helyet az Örökkévalónak; lakást Jákób hatalmasának.
dokler ne najdem kraja za Gospoda, prebivališča za mogočnega Jakobovega Boga.«
6 Íme, hallottuk Efrátban, találtuk az erdő mezejében.
Glej, slišali smo o tem v Efráti, našli smo to na gozdnih poljih.
7 Hadd menjünk be lakásába, boruljunk le lábai zsámolyához!
Šli bomo v njegova šotorska svetišča, oboževali bomo ob njegovi pručki.
8 Kelj föl, Örökkévaló, nyugvóhelyedre, te és hatalmad ládája.
Vstani, oh Gospod, v svoj počitek, ti in skrinja tvoje moči.
9 Papjaid öltözzenek igazságba és jámboraid ujjongjanak!
Naj bodo tvoji duhovniki oblečeni s pravičnostjo in tvoji sveti naj vzklikajo od veselja.
10 Dávid szolgád miatt ne utasítsd vissza fölkentednek arczát.
Zaradi svojega služabnika Davida ne obrni obličja proč od svojega maziljenca.
11 Megesküdött az Örökkévaló Dávidnak igazában, a mitől el nem tér: Tested gyümölcséből valót helyezek a te trónodra;
Gospod je Davidu prisegel z resnico; ne bo se odvrnil od nje: »Od sadu tvojega telesa bom postavil na tvoj prestol.
12 ha fiaid megőrzik szövetségemet s bizonyságomat, melyre őket tanítom, fiaik is mindenkorig üljenek a te trónodon!
Če se bodo tvoji otroci držali moje zaveze in mojega pričevanja, ki jih ga bom jaz učil, bodo tudi njihovi otroci sedeli na tvojem prestolu na vékomaj.«
13 Mert kiválasztotta az Örökkévaló Cziónt, megkívánta azt magának lakóhelyül:
Kajti Gospod je izbral Sion; zaželel si ga je za svoje prebivališče.
14 ez nyugvóhelyem mindenkorra, itt fogok lakni, mert megkivántam azt.
»To je moj počitek na veke; tu bom prebival, ker sem si ga zaželel.
15 Eleségét áldva áldom, szűkölködőit jóllakatom kenyérrel,
Obilno bom blagoslavljal njegovo preskrbo, njegove uboge bom nasičeval s kruhom.
16 papjait meg üdvbe öltöztetem, és jámborai ujjongva ujjonganak.
Prav tako bom njegove duhovnike oblekel z rešitvijo duš in njegovi sveti bodo glasno vzklikali od veselja.
17 Ott sarjasztok szarvat Dávidnak, elrendezek mécsest fölkentemnek.
Tam bom storil Davidovemu rogu, da vzbrsti; odredil sem svetilko za svojega maziljenca.
18 Ellenségeit szégyenbe öltöztetem, rajta pedig tündöklik koszorúja.
Njegove sovražnike bom oblekel s sramoto, toda na njem samem bo cvetela njegova krona.«
