Zsoltárok 132
1 Zarándoklás éneke. Emlékezzél meg, Örökkévaló, Dávid számára mind az ő sanyargásáról.
Opomeni se, Gospode, Davida i sve smjernosti njegove,
2 Aki megesküdött az Örökkévalónak; fogadást tett Jákób hatalmasának:
Kako se kunijaše Gospodu, i zavjetovaše Bogu Jakovljevu:
3 nem megyek be házam sátrába, nem szállok föl ágyam nyoszolyájára,
“Neæu uæi u šator doma svojega, niti æu leæi na postelju odra svojega;
4 nem engedek álmot szemeimnek, szempilláimnak szendergést,
Neæu dati sna oèima svojima, ni vjeðama svojima drijema;
5 mígnem találok helyet az Örökkévalónak; lakást Jákób hatalmasának.
Dok ne naðem mjesta Gospodu, stana Bogu Jakovljevu.”
6 Íme, hallottuk Efrátban, találtuk az erdő mezejében.
Evo, èusmo da je u Jefremovoj zemlji, naðosmo ga na poljima Kirijat-Jarimskim.
7 Hadd menjünk be lakásába, boruljunk le lábai zsámolyához!
Uðimo u stan njegov, poklonimo se podnožju nogu njegovijeh.
8 Kelj föl, Örökkévaló, nyugvóhelyedre, te és hatalmad ládája.
Stani, Gospode, na poèivalištu svojem, ti i kovèeg sile tvoje.
9 Papjaid öltözzenek igazságba és jámboraid ujjongjanak!
Sveštenici tvoji nek se obuku u pravdu, i sveci tvoji nek se raduju.
10 Dávid szolgád miatt ne utasítsd vissza fölkentednek arczát.
Radi Davida sluge svojega nemoj odvratiti lica od pomazanika svojega.
11 Megesküdött az Örökkévaló Dávidnak igazában, a mitől el nem tér: Tested gyümölcséből valót helyezek a te trónodra;
Zakle se Gospod Davidu u istini, od koje neæe otstupiti; od poroda tvojega posadiæu na prijestolu tvojemu.
12 ha fiaid megőrzik szövetségemet s bizonyságomat, melyre őket tanítom, fiaik is mindenkorig üljenek a te trónodon!
Ako sinovi tvoji ušèuvaju zavjet moj i otkrivenja moja kojima æu ih nauèiti, onda æe i sinovi njihovi dovijeka sjedjeti na prijestolu svom.
13 Mert kiválasztotta az Örökkévaló Cziónt, megkívánta azt magának lakóhelyül:
Jer je izabrao Gospod Sion, i omilje mu živjeti na njemu.
14 ez nyugvóhelyem mindenkorra, itt fogok lakni, mert megkivántam azt.
Ovo je poèivalište moje uvijek, ovdje æu se naseliti; jer mi je omiljelo.
15 Eleségét áldva áldom, szűkölködőit jóllakatom kenyérrel,
Hranu æu njegovu blagosloviti, nište njegove nasitiæu hljeba.
16 papjait meg üdvbe öltöztetem, és jámborai ujjongva ujjonganak.
Sveštenike æu njegove obuæi u spasenje, i sveti æe se njegovi radovati.
17 Ott sarjasztok szarvat Dávidnak, elrendezek mécsest fölkentemnek.
Tu æu uèiniti da uzraste rog Davidu, postaviæu vidjelo pomazaniku svojemu.
18 Ellenségeit szégyenbe öltöztetem, rajta pedig tündöklik koszorúja.
Neprijatelje æu njegove obuæi u sramotu; a na njemu æe cvjetati vijenac njegov.
