< Zsoltárok 130 >

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!
En vallfartssång. Ur djupen ropar jag till dig, HERRE.
2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!
Herre, hör min röst, låt dina öron akta på mina böners ljud.
3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?
Om du, HERRE, vill tillräkna missgärningar, Herre, vem kan då bestå?
4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.
Dock, hos dig är ju förlåtelse, på det att man må frukta dig.
5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.
Jag väntar efter HERREN, min själ väntar, och jag hoppas på hans ord.
6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.
Min själ väntar efter Herren mer än väktarna efter morgonen, ja, mer än väktarna efter morgonen.
7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;
Hoppas på HERREN, Israel; ty hos HERREN är nåd, och mycken förlossning är hos honom.
8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!
Och han skall förlossa Israel från alla dess missgärningar.

< Zsoltárok 130 >