Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

En visa i högre choren. Utu djupen ropar jag till dig, Herre.

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Herre, hör mina röst; låt din öron akta uppå mins böns röst.

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

Om du, Herre, vill tillräkna synderna, Herre, ho kan blifva beståndandes?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

Ty när dig är förlåtelse, att man skall frukta dig.

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

Jag vänter efter Herran; min själ vänter, och jag hoppas uppå hans ord.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

Min själ vänter efter Herran, ifrå den ena morgonväkten till den andra.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Israel hoppes uppå Herran; ty när Herranom är nåd, och mycken förlossning när honom.

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

Och han skall förlossa Israel ifrån alla hans synder.