Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

Ein song til høgtidsferderne. Or djupet ropar eg på deg, Herre!

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Herre, høyr på mi røyst, lat dine øyro merka mi bønerøyst!

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

Dersom du, Herre, vil gøyma på misgjerningar, Herre, kven kann då standa?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

For hjå deg er forlatingi, at dei skal ottast deg.

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

Eg vonar på Herren, mi sjæl vonar, og eg ventar på hans ord.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

Mi sjæl ventar på Herren meir enn vaktmenner på morgonen, vaktmenner på morgonen.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Venta, Israel, på Herren! for hjå Herren er nåden, og stor utløysing er hjå honom.

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

Og han skal løysa Israel frå alle deira misgjerningar.