Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

En sang ved festreisene. Av det dype kaller jeg på dig, Herre!

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Herre, hør min røst, la dine ører akte på mine inderlige bønners røst!

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

Dersom du, Herre, vil gjemme på misgjerninger, Herre, hvem kan da bli stående?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

For hos dig er forlatelsen, forat du må fryktes.

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

Jeg bier efter Herren, min sjel bier, og jeg venter på hans ord.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

Min sjel venter på Herren mere enn vektere på morgenen, vektere på morgenen.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Vent på Herren, Israel! For hos Herren er miskunnheten, og megen forløsning er hos ham,

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

og han skal forløse Israel fra alle dets misgjerninger.