Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

Canticum graduum. [De profundis clamavi ad te, Domine;

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Domine, exaudi vocem meam. Fiant aures tuæ intendentes in vocem deprecationis meæ.

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

Si iniquitates observaveris, Domine, Domine, quis sustinebit?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

Quia apud te propitiatio est; et propter legem tuam sustinui te, Domine. Sustinuit anima mea in verbo ejus:

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

speravit anima mea in Domino.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

A custodia matutina usque ad noctem, speret Israël in Domino.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Quia apud Dominum misericordia, et copiosa apud eum redemptio.

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

Et ipse redimet Israël ex omnibus iniquitatibus ejus.]