Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

Ein Lied im höhern Chor. Aus der Tiefe rufe ich, HERR, zu dir.

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Herr, höre auf meine Stimme, laß deine Ohren merken auf die Stimme meines Flehens!

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

So du willst, HERR, Sünden zurechnen, Herr, wer wird bestehen?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

Denn bei dir ist die Vergebung, daß man dich fürchte.

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

Ich harre des HERRN; meine Seele harret, und ich hoffe auf sein Wort.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

Meine Seele wartet auf den Herrn von einer Morgenwache bis zur andern.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Israel, hoffe auf den HERRN! denn bei dem HERRN ist die Gnade und viel Erlösung bei ihm,

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

und er wird Israel erlösen aus allen seinen Sünden.